
ASTÁ – Acél Strähle Ágnes
tisztánlátó médium, tarot, motivációs előadó, életsegítő, a Lélek Iskolája alapítója, spirituális ékszerkészítő, doTERRA (független) terméktanácsadó
EGYÉNI SEGÍTÉS bejelentkezéssel!
Mivel foglalkozom?
EGYÉNI SEGÍTÉSEK
Egyéni segítő útmutatásaimon, csak Te vagy és én, csak rád figyelek és csak a Te egyéni problémád áll a figyelem középpontjában.
Különböző általam használt módszerrel, ketten együtt próbálunk megoldást találni mostani életszakaszodban felmerült gondokra.
ASTÁ - A LÉLEK ISKOLÁJA
Sokakat kísértem és kísérek az útjukon egyéni segítéseim során, és egy idő után azon kezdtem el gondolkozni, hogy szívesen kitágítanám ezt csoportokra is, hogy egyszerre több emberrel haladjunk az Önismeret útján…
TÁBOROK
Néha messzire kell menni, hogy közel kerülhessünk önmagunkhoz. Az Önmagunkhoz vezető utat táborokkal is színesítjük, ahol az intenzív munka mellett a pihenésnek és a kényeztetésnek is szentelünk teret.
Hiszek abban, ha megmutatom az embereknek az örömömet, akkor ők is képesek lesznek az életüket elégedetten, bőségben élni.
doTERRA (FÜGGETLEN) TERMÉKTANÁCSADÓ
Gyógynövény olajok, esszenciák. Ha szeretnétek velem együtt barangolni az illatok csodás világába, akkor azt megtehetitek az ASTÁ BOLT oldalamon. Szeretettel ajánlom az általam forgalmazott illóolaj-segítőket.
SPIRITUÁLIS ÉKSZERKÉSZÍTŐ
A földi életünkben is minden rezgés, és minden ember egy külön rezgés minta. Ezekkel a rezgésekkel harmonizálunk, ahogy az ásványok is különböző rezgéseket bocsájtanak ki magukból, ezáltal tudnak támogatni. Szeretettel ajánlom az általam készített ékszer-segítőket az ASTÁ BOLTBAN.
ASTÁ A YOUTUBE CSATORNA
A tippek, tanácsok, előadások, meditációk megtekinthetők a YOUTUBE csatornámon.
Magazin
Minden hónapban életvitel segítő írásokkal készülök nektek a magazinban.
Szeptemberi segítők
Szeptember – Szent Mihály hava – Őszelő – Földanya hava. Szeptember hónapunk segítője Mihály arkangyal: Legfőbb célja megszabadítani a Földet és annak lakóit a félelemből eredő mérgektől…
Szeptember a Hagyományos Kínai Orvoslás szerint
7-9 óra között van a gyomor leginkább terhelhető időszaka. Ekkor tud a leghatékonyabban dolgozni, ezért fontos a gazdag reggeli fogyasztása….
A gyomor gyógyító ásványai
ACHÁT: Gyógyítja a gyomort, méhet, szemet, tisztítja a nyirokrendszert és a hasnyálmirigyet. Hasra téve vagy elixírként fogyasztva serkenti az emésztést és enyhíti a gyomorhurutot…
A HIT teljesen egyszerű alapokon nyugszik! Szereteten, barátságon, becsületen, figyelmen és tolerancián.
Amennyiben így viselkedsz a körülötted lévő emberekkel, TE is ezt kapod vissza.
Mit üzennek neked a kártyák a mai napon?
Gondolhatsz egy kérdésre is, ami épp foglalkoztat és nézd meg mit üzen neked a Tündérkártya, vagy mit üzennek a mandalák.
A kártyahúzáshoz kattints valamelyik képre!
ASTÁ – Acél Strähle Ágnes
tisztánlátó médium, tarot, motivációs előadó, életsegítő, a Lélek Iskolája alapítója, spirituális ékszerkészítő, doTERRA (független) terméktanácsadó
Facebook: ASTÁ – Acél Strähle Ágnes
E-mail: asta@namasta.hu
Skype: acel.agnes
Weboldal: namasta.hu
Webshop: astabolt.hu
EGYÉNI SEGÍTÉS!
Iratkozz fel a hírlevelemre!
Hírek, érdekességek, ajánlások sok szeretettel!