OBSIDIAN – Alapmodul

Az obszidián évezredek óta mind a fizikai munkálatok során, mind a spirituális fejlődésében nagy szolgálatokat tett az ember számára. Legkorábbi őseink obszidiánból készítették késeik, nyilaik, egyéb használati tárgyaik hegyét, élét, másrészt – eltávolodva a földi síkokon alkalmazott jelentésektől – nagyfokú mágikus erőt is tulajdonítottak a kristálynak. Az obszidián védelmező talizmánként, spirituális vezetőként is támogatta, segítette az embereket.

Az alapmodul azért kapta ennek mesterkristálynak a nevét, mert megtanít túllépni a határainkon, és segít, hogy elengedhessük önkorlátozó félelmeinket. Visszatükrözi lelkünket, áramlásra és kiterjedésre ösztönöz. Ezeket a minőségeket szeretnénk, ha résztvevőink megtapasztalnák ebben a 7+3 találkozásból álló folyamatban.

A 7+3 alkalmas folyamat célja, hogy a résztvevők

  • megértsék az egyéni felelősségvállalás fontosságát,

  • felismerjék, milyen blokkokkal rendelkeznek a döntéshozatal terén és ezek oldásán el tudjanak kezdeni dolgozni,

  • megismerkedjenek az öt elem tanával, annak szimbólumrendszerével és hétköznapi használatának lehetőségeivel,

  • betekintést nyerjenek a csakrák, és meridiánok rendszerébe,

  • ráláthassanak az energetikai önsegítő technikák alapjaira, megismerkedjenek az egészség és bőség energiáival,

  • megtanulják a meditáció alapjait és jelentőségét,

  • megtapasztalják az angyalokkal való kommunikációt, együttműködést alakíthassanak ki a látható világon túli élőlényekkel,

  • elsajátítsák a holisztikus szemléletet,

  • képet kapjanak különböző analízis technikák módszereiről és alkalmazási területükről (asztrológiai alapismeretek, íráselemzés,)

  • anatómiai ismereteket szerezzenek, a test folyamatait összefüggésbe lássák az energetikai segítés technikáival.

Mindezeket szeretnénk a hármasság jegyében testi, lelki és szellemi szinten is átadni, ezért az találkozások alkalmával résztvevőink nemcsak elméleti ismeretekben részesülnek. Segítőink fizikai síkon is gyakorolják mindazt, amit elmondanak, így az előadásokon való részvétel gyakorlati haszonnal is járhat. Igen, járhat, mert feltételes módot kell alkalmaznunk, hogy elmondhassuk – itt mindenki önmaga folyamatainak aktív résztvevője lesz, valódi hasznot akkor hoz, ha az elsajátított tudás, technikák a mindennapi élet részévé válnak.

A 10 alkalom – 7 Online előadásból és 3 személyes gyakorlónapból áll.

Az Obsidian online-alapmodul kezdésének tervezett időpontjai

A jelentkezés folyamatos.
Az online elméleti rész elsajátítása után a személyes gyakorlónapok időpontjáról e-mailen egyeztetünk.

Helyszín

Az előadások Online lesznek megtartva, a személyes gyakorlónapok pontos helyszínről az alkalmat megelőzően emailben adunk tájékoztatást.

Jelentkezni a az alábbi e-mail címen tudsz!
alelekiskolaja@namasta.hu

Jelentkezés

Jelentkezni a az alábbi e-mail címen tudsz!
alelekiskolaja@namasta.hu
A jelentkezéshez szükséges adatok:
(Név, cím, számlázási cím, telefonszám, e-mail cím,
valamint kérlek írd le néhány mondatban, hogy ki ajánlott, mi az ami megszólított, hogy jelentkezz)

Köszönettel: ASTÁ – Acél Strähle Ágnes

A Lélek Iskolája | Acél Strähle Ágnes/ASTÁ | E-mail: alelekiskolaja@namasta.hu