
Advent
Advent (úrjövet) a keresztény vallásban a karácsony napját (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak…
Advent (úrjövet) a keresztény vallásban a karácsony napját (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak…
Téli időszakra jellemzőek a hangulatingadozások, a kedvtelenség, a fásultság és a depressziós tünetek, melyek esetén a következő ásványok lehetnek leginkább hasznosak számunkra…
Az ásvány ékszerek és kulacsok, csodaszép, dekoratív karácsonyi ajándékok lehetnek a karácsonyfánk alatt. Kitűnő választás szeretteinknek és kedvesünknek egy egyedileg készített ásvány karkötő…
Télen, legfőképpen januárban – a karácsonyi emelkedettebb hangulat után – sok borult, szürke és napmentes nap hatására teljesen normális, hogy eluralkodik rajtunk egyfajta rosszkedv…
Négy héttel karácsony előtt jelenik meg az első adventi angyal. Egy angyal, kék köpönyegbe öltözve, leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez…
A Tél típus hölgyekre, ahogy a télre is a halvány, hideg (jeges), valamint az élénk, intenzív, tiszta színek és az erős kontrasztok jellemzőek…
A VÍZ elem az összefogást, a különböző anyagok egyesítését jelképezi és hideg klimatikus energia kapcsolódik hozzá…
A szürke borús, ködös időjárás miatt szervezetünknek több pihenésre van szüksége, hogy tavaszra fel tudjon töltődni, szinte takarékon működünk…
A víz-elemhez és a télhez a SÓS íz kapcsolódik. A só a lágyságot szereti, ezzel ellensúlyozza a Vese összetapasztó, szilárdító energiáját.
A téli hideg, hűvös időszakban, amikor a testünk melegen tartása az egyik legfontosabb feladatunk, a melegítő hatású illóolajok használata ajánlott a leginkább.
A borsmenta lehűti az érzelmeket, eloszlatja a haragot, a hisztériát és az idegességet, valamint segít a depressziónál és tetterőre váltja a szellemi fáradtságot.
A Levendula illóolaját már az ókorban is használták nyugtatásra, relaxálásra, testápolásra és fürdéshez, valamint parfümök összetevőjeként vagy főzéshez egyaránt.
A gyömbért már a Kr.e. 3000 körüli első kínai nagy füvészkönyv is fontos gyógyszerként említi. Az indiaiak az ókorban testet és lelket tisztító szernek tartották…
“Tudom ki vagyok. Szeretem amit csinálok.” A szív meridián ellenőrzi a vért és az ereket, valamint az izzadást és az alvást. Felelős a tudatosságért, a gyorsaságért, a gondolatok tisztaságáért, valamint az emocionális egyensúlyért.
Kevesen tudják, hogy a klimax időszakában jelentkező tünetek kíméletesen és mellékhatások nélkül kezelhetőek gyógynövényekkel és aromaterápiával…
Galagonya (Crataegus monogyna): Fokozza a szívizom pumpafunkcióját, szívfrekvencia csökkentő, szívkoszorúér tágító, hajszálértágító…
A szív állapotára a nyelvünk színéből, állapotából is lehet következtetni! Már az ókori Kínában tudták, hogy a szívmeridián kapcsolatban áll a nyelvvel. Aki tehát tudni szeretné, milyen állapotban van a szíve…
doTERRA CONSOLE (Console) Illóolaj: Szívbeli problémákon, gyászok esetén, az elengedésekben lehet segítségünkre…
Készítsünk Lelki Leltárt! November a mély átalakulások időszaka! Itt az idő, ha szeretnél tenni régi ügyeid elengedéséhez és egy számodra is jobb jövő megalapozásához.
Feladatunk ebben az időszakban, hogy az összes tudatalatti félelmünket megismerjük és ezeket tudatosan kidolgozzuk, kitegyük magunkból. A befelé fordulás lényege, hogy feldolgozzuk mindazt, amit év közben nem tudtunk feldolgozni…