Merlin és Maeve – őket emelem ki ebből az ünnepkörből.
Rendkívüli képességű, a természettel együttműködő és „uraló” két nagy hatalmú segítő.
Merlint megszólítani csak akkor érdemes, ha bölcs kérdéseid vannak és hű vagy önmagadhoz.
Ő nem reagál szíre-szóra, még ha szóba is áll veled. Iránymutatásai egyszerűek, mint a hegyikristály energiája, ahogy hozzád áll nem a kényeztetésről szól, hanem a józan emberi mivoltod megőrzéséről.
Mivel az alkímia Mestere, így a megérzések, és jóslatok, az alkímia és az energiagyógyítás akár kristályokkal, akár telepatikusan. A természeti erőket birtokolva, ha kéred és elég elszánt vagy a tanuláshoz, ő megtanít.
Azonban mindig ő az aki kiválasztja a hívások közül, kivel tud „kompatibilis” lenni. Amikor ő tanított ebben az életemben is, bizony nem a babusgatással jutottunk előre, hanem az alázat és a csend megtanulásával. Ha sokáig és jól figyelsz, fogod érteni a természetet és annak törvényeit.
Ha szeretnéd felvenni a kapcsolatot vele, gyújts mécsest, szólítsd meg, mond el mit szeretnél, és várj…
Maeve szintén az alkímia, az aromaterápia a gyógynövények, természetes gyógyítások, valamint a testgyertyák és az elementálok, tündérek női „ügyek” támogatója.
Maeve finoman körbe vesz, ám csak akkor tudsz vele szót érteni, ha a környezeteddel, az ő védenceivel jól bánsz. Maeve kedves és figyelmes energiával közeledik, bárhol megjelenik ha kéred, azonban ildomosabb a szabadban vele találkozni.
Akár a „szakterületein” kérsz támogatást, akár az elementálok világát szeretnéd általa megismerni, ott terem és megmutatja a válaszokat, a varázsosságot.
Az én kertem egy neki tett ígéret része. Szerettem volna meghálálni a sok-sok tanítást, a kis barátaim barátságát, a tündék és az entek jelenlétét, így megígértem neki(k), hogy olyan kertre törekszem, ahol ők is védettséget találnak.
Lassan és folyamatosan alakul a kert, a csengettyűs virágok és a vadvirágok is helyet kaptak már nálam, ősi magyar almafajták, valamint süni és béka szállás, madarak rengetegen…
A kert sokszor csak zeng és az energiái gyönyörűen csilingelnek a sok szép láthatatlan energiáktól. Boldogságot hozva mindegyikünknek.
Nos, akár melyikőjükkel veszed fel a kapcsolatot, türelemmel és figyelemmel legyél, megéri.
Ez a hónap a varázsosság és a varázslat hava, erre gondolj amikor meggyújtasz egy mécsest és ültetsz egy virágot, vagy gyönyörködsz bennük.
Az alábbi videó nagyon szépen meghozza ezt az energiát, egybe olvadva vele még a kedved és az erőd is változni fog.
A legkedvencebb nyári ünnep pedig… A Szent Iván éj.
A hagyomány szerint, akik Szent Iván éjszakáján átugranak a tűz felett, egész évben együtt maradnak.
A Föld Áldásos Varázsa kísérjen ebben hónapban!
Csodaszép napokat kívánok!
Namaste: ASTÁ
Acél Strähle Ágnes/ASTÁ
életsegítő, tisztánlátó médium, tarot, doTERRA (független) terméktanácsadó, a Lélek Iskolája alapítója
EGYÉNI SEGÍTÉS telefonon és interneten is!
Facebook: ASTÁ – Acél Strähle Ágnes | E-mail: asta@namasta.hu | Skype: acel.agnes
Weboldal: namasta.hu | Webshop: astabolt.hu | Hírlevél feliratkozás!
További cikkek – Június
Mudrák a BŐR szépségéért
Érdemes kipróbálni a mudrákat (gyógyító kéztartásokat) szépségetek és a bőr szépségének fokozására is!
Tavasz a Hagyományos Kínai Orvoslás (HKO) szerint
A kínai orvoslás úgy tartja, hogy a tavasszal a májunkat kell erősíteni, mert a téli időszak legyengíti a májat. A MÁJ erősítésére több lehetőségünk is van…
A májra és a májműködésre jótékonyan ható illóolajok
A narancs illóolaj felszabadítja a májban, az epehólyagban, a gyomorban és belekben megrekedt chit. Jót tesz érzelmi feszültség, álmatlanság, émelygéses fejfájás és migrén ellen.
A TAVASZ típusú nők
Gondoljunk csak bele mi jellemző a tavaszra? Tavasszal éled újra a természet, melegszik az idő, előbújnak a növények, tavaszi virágok, rügyeznek a fák, süt a nap. A tavasz típusú hölgyekre, ugyanúgy, ahogy a természetre is az élettel teliség és a friss, üde, világos...
Szépségvitaminok – BŐR vitaminjai
A bőrünknek is szüksége van tápanyagokra, vízre, és vitaminokra. Számos vitamin, ásványi anyagok és nyomelem áll rendelkezésünkre szépségünk karbantartására…
A TAVASZ illóolajai
a tavasz illóolajai közé leginkább a virágillatok tartoznak, melyeket akár parfümként is használhatunk. Többek között ide tartoznak a Rózsa, Jázmin, Neroli, Magnolia, Ylang-ylang és Geranium (Muskátli)
AKUPRESSZÚRÁval az ÁLMATLANSÁG ellen
Álmatlanság esetén segítségül hívhatjuk az akupresszúrát is, amely garantáltan mellékhatásoktól mentes megoldás az alvásproblémákra.
JÚNIUSI LÉLEKSIMOGATÓ – Szent Iván éj a varázslatok éjszakája
Szent Iván éjszakája, június 24-e a nyári napforduló ünnepe és egyben egy igazi varázslatos időszak, amikor bármi megtörténhet, ehhez a naphoz különleges rituálék, mágikus szertartások, jóslások kötődnek, amolyan igazi boszorkányos éjszaka ez…
ILLÓOLAJOKkal a könnyebb álomba merülésért
Álmatlanság esetén vagy rossz alvóknak ajánlatos a következő a doTERRA Illóolajok és illóolaj keverékek, praktikák használata lefekvés előtt, melyek segítségével gyorsabban ellazulunk, elengedünk és könnyebben álomba tudunk merülni, reggel pedig kiegyensúlyozottabban...
ÁSVÁNYOK segítsége ÁLMATLANSÁG és alvászavarok esetén
ÁLMATLANSÁG esetén pedig nyugtató hatással lehetnek ránk a következő ásványok: akvamarin, ametiszt, arany topáz, peridot, réz, rózsakvarc, smaragd, zafír, lepidolit, szodalit, lapis lazuli, holdkő, csaroit, hematit és howlit.
Gyümölcsökkel a szép BŐRért kívül-belül
A gyümölcsökkel kívül és belül is nagyon sokat tehetünk bőrünk szépségéért, ha megesszük őket vitamintartalmukkal segítenek a szervezetünk karbantartásában, ha pedig pakolásként az arcunkra kenjük, akkor hidratálnak és csökkentik a ráncosodást…
Máj és Májproblémák jelzései a testünkön
Szemfehérjénk sárga elszíneződése máj-epe betegség jele lehet. Ha a szemünk körül barna karikák vannak, akkor a máj működésének zavara állhat a háttérben…
Meridiánok – MÁJ meridián
A máj meridián feladata a tápanyag és a fizikai erőnléthez szükséges energia raktározása. Növeli a szervezet ellenálló képességét és méregteleníti a vért. A vérkeringést a szív irányítja, de magát a vért a máj raktározza és adagolja a testnek.
Májproblémák Lelki Okai
A májbajok a saját viselkedésemből származnak. A felgyülemlett frusztrációim, a gyűlölködéseim, a féltékenységem, az agresszivitásom mind-mind májproblémák megjelenésének rizikófaktorait növelik.
Máj és Májproblémák gyógynövényei
Egyik fontos méregtelenítő szervünk a máj, mely lebontja a szervezetbe jutott káros anyagokat. Munkáját azzal tudjuk segíteni, ha nem terheljük fölöslegesen…
BŐRszépség gyógynövényekkel
Mivel rengeteg lehetőséget kínál számunkra a természet és a gyógynövények a fiatalodásra vagy az öregedési folyamatok lassítására, a teljesség igénye nélkül a nézzünk néhány arcbőrünk és ráncaink számára kedvező hatású gyógynövényt.
JÚNIUS misztikus ÜNNEPEI – Nyári napforduló és Szent Iván Éjszakája
A nyári napforduló a magyar népi szokások szerint már korábban is fontos ünnep volt, de a kereszténység felvétele óta Szent Iván napjához (éjjeléhez) kötik ezt a napot.
GYÓGYNÖVÉNYEK a nyugodt alvásért és az ÁLMATLANSÁG ellen
Ha nem tudunk aludni: alvászavarban szenvedünk vagy álmatlansággal küszködünk a gyógynövényekhez ebben az esetben is nyugodtan fordulhatunk, alkalmazzuk nyugtató hatású gyógynövényeinket bátran.
VITAMINOK és ÁSVÁNYI ANYAGOK az álmatlanság ellen
Ha éjszakánként nem tudunk aludni, akkor nem árt ha tudjuk mely vitaminok és ásványi anyagok szedésével segíthetünk ezen a kellemetlen problémán.
Májra és Májproblémák esetén használható Mudrák – Gyógyító kéztartások
A csakra frekvenciájával rezonáló pozitív lelki és mentális tartalom: szimpátia, erotikus vonzerő, empátia, önérvényesítés, önkiteljesítés…
Máj védelme testi és lelki szinten
Májunkat is testi és lelki aspektusból is felügyelnünk kell azért, hogy mérgektől mentesen, elégedetten élhessünk a lehető leghosszabb ideig…
Június az Ajurvéda szerint
A Június hónaphoz a májunk kötődik. A méregtelenítés a nyári hónapokban, a meleg hatására a leghatékonyabb. Erre a hónapra a módszer egyszerű, reggel éhgyomorra egy nagy bögre keserű teával indítsuk…
Milyen illóolajokat érdemes használnia a TAVASZ típusú hölgyeknek?
Mivel a tavaszi időszakra a virágzás és a megújulás, a vidámság és az emelkedett hangulat a jellemző, ezért a tavasz típusú hölgyeknek a tavaszi időszak sajátosságainak megfelelő illóolajok használata javasolt…
Máj – Epe/Epehólyag és a gyomor csakrája a Napfonat csakra
A Napfonat csakrához olyan betegségek tartoznak, amelyek keserűségre, bánatra, rossz kedvre aggodalomra, félelmekre, szorongásra és elnyomott érzelmekre, dühre, agresszióra vezethetők vissza.
A Máj Gyógyító Ásványai
Az aventurin erősíti a májat, segíti a vérképzést, a vérellátást, melegíti és élénkíti az érzéketlen testrészeket…A zöld turmalin támogatja a máj működését, a szervezet méregtelenítési folyamatát és ösztönzi a vastagbél kiválasztási folyamatait…