Az epehólyag a máj alatt található, körte alakú, nyálkahártyával bélelt tartály. Összegyűjti és besűríti a máj által kiválasztott epét. Az epe a májban termelődik, de az epehólyagban raktározódik, feladata a zsírlebontás. Az epehólyag az emésztés folyamán összehúzódik és tartalmát a patkóbélbe juttatja.

Gondolom ismerősek ezek a szófordulatok: „Elönti az epe” vagy „epés megjegyzéseket tesz”, mindegyikük az epe és a viselkedésbeli dolgaink kapcsolatára utal. Méreg, rosszindulat, harag, gyűlölet, keserűség, sértődés, ingerlékenység – ezek pedig azok a kifejezések, amelyek az epével kapcsolatosak.
Az előzőekből is világosan látszik, hogy az epehólyag betegségei keserűségtől és irritációtól terhes gondolatsémákra utalnak, amelyek az életemmel vagy a körülöttem lévő emberekkel kapcsolatosak. Ha ezek a gondolatsémák állandósulnak, megmerevednek és megkeményednek, akkor epekő lesz belőlük.

A epe-probléma származhat aggodalomból és bizonytalanságból is, amelyet egy számomra fontos személlyel kapcsolatban élek meg. Nagyon ragaszkodom ehhez a valakihez, mindez pedig nehezen irányítható érzelmeket hoz ki belőlem, amelyekkel nem nézek szembe. Talán úgy érzem, hogy mindig meg kell indokolnom a cselekedeteimet és gyakran találom a velem történt dolgokat igazságtalannak, ami miatt dühöt érzek.
Jobb, ha megszabadulok ezektől a keserű és idegesítő érzésektől. Inkább úgy kell felfognom minden általam megélt eseményt, tapasztalatot, mint egy lehetőséget arra, hogy jobban megismerjem önmagamat, és hogy pozitív és kreatív módon használjam ki érzékeny természetemet ahelyett, hogy másokat irányítanék, vagy manipulálnék.

Epekő a rosszul működő, teljes kiürülésre képtelen epehólyagban keletkezik. Görcsöket, hasi puffadást, nehéz emésztést, súlyosabb esetben az epehólyag elzáródását vagy gyulladását okozhatja. Az epe enyhen keserű, ragadós állagú anyag.

Belső keserűséget, kínt, agresszivitást, érzéketlenséget, ellenérzést, frusztrációt és elégedetlenséget takarhat, amelyek önmagammal, de másokkal szemben is érezhetek. A kövek mindig mélyebb fájdalomról árulkodnak, mint a lép, a máj vagy az epehólyag egyszerű tünetei. Kikristályosodott, kő formájában megjelenő energiák, hosszú évekig táplált és felhalmozódott nagyon kemény gondolatok és érzések. Sokszor a kövek nem okoznak panaszt, és egy hirtelen, heves érzelem, – intenzív fájdalmak kíséretében – tudatosan felszínre hozza őket. Elhatározom, hogy előre haladok, gyorsítok, azonban van valami, ami megállásra kényszerít, korlátoz és fojtogat engem. Cselekedeteimet gyakran a félelem irányítja. Ilyenkor úgy érzem, szorongok az élettől, keserűen és irritálóan viselkedek az emberekkel, nem vagyok képes elhatározni magamat, mert nincs meg a bátorságom hozzá, és rosszul irányítom belső erőimet. Nem vagyok a magam ura. Ezért vannak epeköveim.

Mi befolyásolja az életemet? Túl gőgös vagyok?
Még akkor is, ha a kövek általában kemény életről tanúskodnak, ki kell szabadulnom a múlt fogságából, szelídebben kell viselkednem és gondolkodnom, nyitottabbá kell válnom. El kell engednem a múltat, a régi keserű érzelmeket, hogy végre megismerhessem a valódi szeretetet. Az elfogadási folyamat segítségemre lesz abban, hogy tisztán átlássam életem dolgait, és könnyebb legyen rátalálnom arra az útra, amely nekem adatott.

Forrás – Könyv: Jacques Martel – Lelki eredetű betegségek lexikona

Csodaszép napokat kívánok!
Namaste: ASTÁ

Acél Strähle Ágnes/ASTÁ

életsegítő, tisztánlátó médium, tarot, doTERRA (független) terméktanácsadó, a Lélek Iskolája alapítója

EGYÉNI SEGÍTÉS telefonon és interneten is!
Facebook: ASTÁ – Acél Strähle Ágnes | E-mail: asta@namasta.hu | Skype: acel.agnes
Weboldal: namasta.hu | Webshop: astabolt.hu | Hírlevél feliratkozás!

További cikkek – Május

MÁJUS HAVA – Pünkösd

A magyar pünkösdi szokások elsősorban a keresztény ünnephez kapcsolódnak, de a szokás egyes elemei (pünkösdi király-választás, vagy a zöldágazás) régebbi, pogány időkre nyúlnak vissza.

Bőrünk Szépsége és a Bőrproblémák Lelki Okai

Nagy felületével a bőr a test egyik legfontosabb szerve. Olyan védelmi rendszer, amely precízen kijelöli az életteremet, és amely hűségesen és tudat alatt a belső állapotomról is tájékoztat…

Az Epe és az Epehólyag Működést Harmonizáló Illóolajok

doTERRA Vadnarancs (Wild Orange) illóolaj: A narancs illóolaj felszabadítja a májban, az epehólyagban, a gyomorban és belekben megrekedt chit. Jót tesz érzelmi feszültség, álmatlanság, émelygéses fejfájás és migrén ellen…

Mudrákkal – Gyógyító Kéztartásokkal az ALLERGIA ellen

Bhramara-mudra (Méh-mudra) Ez a kéztartása bármilyen allergiás (pl. pollen, állati szőr okozta) probléma ellen használható; az orrmelléküregek, hörgők és a bélrendszer egyes megbetegedéseinél is jó szolgálatot tesz…

Május az Ajurvéda szerint

Május a tavasz utolsó hava az epehólyag szervhez kötődő időszak. Ilyenkor, ahogyan melegszik az idő, könnyebb lesz a méregtelenítés folyamata is, és hatékonyabban tudunk a szervezetünkre is hatni.

Akupresszúrával az ALLERGIA ellen

Nagyon hasznos akupresszúrás pont a Vab-4, vagyis a vastagbél meridián 4-es pontja, ami a mutatóujj és a hüvelykujj közötti mélyedésben található…

Homeopátiával és Schüssler sókkal a ALLERGIA ellen

Homeopátiás szerekkel is érzékenyíthetjük a szervezetünket pollenszezon előtt. Így az allergiás reakció jóval enyhébben jelentkezik. A virágzás előtt 6-8 héttel elkezdhető a szerek szedése…

Mi a meditáció? Hogyan kell meditálni?

Az elmúlt időszakban azzal szembesültem, hogy nagyon sokan nincsenek tisztában a meditáció jelentésével és azzal sem hogy hogyan kell meditálni, pedig ebben a rohanó világban rendkívül fontos…

Az Epe és az Epehólyag Gyógynövényei

Az emésztés során a zsírokat egy lipáz nevű enzim bontja, mely a hasnyálmirigy terméke és az epe aktivizálja. Ahhoz, hogy az emésztésünk rendben legyen, megfelelő mennyiségű epeváladékra van szükség…

Gyógynövényekkel az ALLERGIA ellen

Allergiánkkal kapcsolatban nagyon fontos szerepet kap a megelőzés, hogy akár hetekkel, hónapokkal előre tudjunk gondolkodni, mert kellő odafigyeléssel, valamint immunrendszerünk gyógynövényes tisztításával…

Epe és Epehólyag Ásványai

PIROS JÁSPIS – Fekélyek ellen; az emésztés, epehólyag, hólyag, hormonrendszer, láz, máj, vitalitás támogatására. KÉK JÁSPIS – A kék jáspis a stabilitás köve. Bőr, epehólyag, erek, életerő, hólyag, ideg- és immunrendszer…

Védelmi mantrák

Bizonyos élethelyzetekben, mint például a jelenlegi helyzetben is szükségünk lehet olyan mantrákra, amelyek segítenek saját védelmünk kialakításában vagy megerősítésében. Ha a spirituális utunkat járva egyensúlyba tudunk maradni…