A minket körülvevő és életünk részét képező anyagok rendszerint közömbösek a szervezet számára, ám ha az immunrendszer tévesen „ellenségként” kezeli őket, a szokásostól eltérően, fokozottan reagál rájuk. Az allergia tehát nem más, mint az immunrendszer „tévedése”: ártalmatlan anyagokat minősít veszélyes betolakodónak, akik ellen teljes gőzerővel veszi fel a harcot.

A betegség kialakulása a következő: a szervezet az első találkozáskor antigénként (az antigén olyan anyag, amely a szervezetet antitestek, azaz védekező anyagok termelésére ösztönzi) reagál egy adott anyagra, ezért antitesteket kezd előállítani, aztán a következő találkozáskor – mivel az antitestek segítségével azonnal felismeri agresszíven és hevesen elutasítja. Vélhetően valakivel vagy valamivel szemben ellenszenvet vagy agresszivitást élünk meg, és ezt a problémát agyunk ily módon interpretálja.

Az allergia különböző fajtái hasonlóak az asztmához, azonban a reakció inkább a szemeket, az orrot és a torkot érinti ez esetben, mintsem a tüdőt vagy a mellkast.

Mire vagyunk allergiásak?
Mi az, ami bennünk ilyen heves reakciót indít el?
Mi az, ami ezt az irritációt, a test ilyen erős érzelmi válaszreakcióját okozza?

Ezek mind a mentálisan megszüntetett érzelmek felszabadításai. Ha valamit megpróbálunk tudatosan vagy tudat alatt nem észrevenni, esetleg kitörölni, az ily módon tör utat magának, és a testünk „beszél” helyette. Mintha egy olyan dolog lenne bennünk, aminek nincs ott semmi keresnivalója, amely zavarja önvédelmi rendszerünket. Ez az ellenség átveszi a hatalmat, a cselekvés és a létezés hatalmát, és ez letaglóz minket.

Az allergia általában mély intoleranciát, türelmetlenséget jelez, néha az életben való teljes részvételtől való félelmet tükrözi, esetleg arról tanúskodik, hogy meg kellene szabadulnunk a minket támogató érzelmi mankóktól, mert így megtanulunk a saját lábunkon megállni.
Az allergiás ember legfontosabb jellemzője, hogy azt gondolja magáról, nincs harmóniában a saját személyes értékeivel. Fel szeretné hívni magára az emberek figyelmét, szeretne szimpatikus lenni és segítséget kapni.

Vajon arra „használjuk” az allergiát, hogy szeretetet vívjunk ki magunknak? Lehetséges.

Mindenesetre egy dolog biztos: azért vagyunk allergiásak, mert nem fogadjuk el énünk egy részét, és ez a tudat alatti ellenállás önmagunkkal szemben igen erőteljes.
Az emberek általában nagyon sokféle dologra lehetnek allergiásak: élelmiszerekre, tárgyakra, formákra, illatokra. Minden olyasmivel kapcsolatban, ami az öt érzékszervet érinti (főként a szaglás, amely a legerősebb érzékelés a memória szempontjából), az agy egy csomó, számunkra jó vagy rossz benyomást raktároz el.
Nagyon is lehetséges, hogy azért vagyunk valamire érzékenyek, mert az agyunk egy rossz emlékhez kötve tárolta, és ilyenkor ösztönösen visszautasítjuk.
Például elválasztanak bennünket egy számunkra kedves állattól vagy személytől, aztán később olyan helyzetbe kerülünk, mely emlékeztet minket erre – vagyis újra átéljük az eseményeket. Azok az anyagok, melyekkel ekkor kapcsolatba kerülünk, allergiát válthatnak ki.

Ha a megélt helyzet szorongással teli, akkor az arckoponya üregei lesznek érintettek a betegségben (szénanátha).

Ha inkább a félelem dominált, akkor az allergia köhögés (légzési nehézségek) formájában fog jelentkezni, és ha egy elválást éltünk meg nehezen, akkor bőrbetegségek, bőrelváltozások lesznek a tünetek (ekcéma, csalánkiütés, dermatitisz – bőrgyulladás).

Az élelmiszer-allergia előzménye egy helyzet, melyben nemet kellett mondanunk valamire, amit nagyon szerettünk, így vele szemben allergia alakul ki.

Az allergia jelentheti még az újtól, a kalandoktól való félelmet, az élettel szembeni bizalom hiányát. A beteg úgy érzi, köteles megvonni magától az újdonság örömét azt gondolván, hogy az élet csak szürke hétköznapokból áll.

Ki vagy mi az, ami ilyen nagy félelemmel tölt el bennünket?
Van-e olyan dolog, amitől annyira idegenkedünk, hogy a lehető legtávolabb akarjuk tudni magunktól?

Úgy tűnik, olyan esetek is vannak, amikor az agy bizonyos helyzeteket bizonyos anyagokkal azonosít a homonimák kapcsán (azonos hangalakú, különböző jelentésű szavak).

Összefoglalva: az allergiát mindig valamivel (szimbolikus értelemben egy helyzettel, tárggyal, állattal) szembeni frusztráció, ingerlékenység okozza. Figyeljünk az üzenetre: azt, amit el akarunk utasítani, inkább fogadjuk el, dolgozzuk fel, így az integrációs folyamat beindul, és az allergia idővel eltűnik.Ha azonban allergiáról van szó, meg kell vizsgálnom, hogy mire vagy kire vagyok allergiás. A lelkem mélyén tudom, hogy a nyitott szív számos bajra lehet gyógyír!

ALLERGIA – ÁLLATOK (általában)
Az állatok erős szexuális ösztönökkel és egyedi, rájuk jellemző tulajdonságokkal (például a méh szúr) születnek. Minden állat a szerelem egy-egy arcát jelképezi, ezért ha allergiásak vagyunk egy állatra, akkor ellenállást mutatunk a rá jellemző tulajdonsággal vagy ösztönnel szemben. Fogadjuk el a szexualitás természetességét, vágyainkat – legyenek azok tudat alattiak vagy tudatosak -, mivel ezek szerves részét képezik lényünknek.

ALLERGIA – ANTIBIOTIKUM
Az antibiotikumokat (anti ‘ellen’; bio, bios ‘élet’) eredetileg mikroorganizmusokból állították elő, de ma már megjelentek a szintetikus gyógyszerek is. Feladatuk a baktériumok elpusztítása vagy szaporodásuk megállítása. A baktériumok azonban maguk is az életet szimbolizálják, így itt van egy kis ellentmondás. Ha az antibiotikum feladata az, hogy egy bizonyos életformát „megsemmisítsen” bennünk, miért vagyunk rá allergiásak? Valószínűleg azért, mert visszautasítjuk a létezés bizonyos formáit, amelyek többékevésbé kellemetlenek. Tudatosítanunk kell bizonyos dolgokat az életünkben, és el kell fogadunk a belőlük származó tapasztalatokat, még akkor is, ha ez néha nehéz, mivel le kell vonnunk a tanulságot saját magunk számára. Bízzunk a kreatív erőinkben!

ALLERGIA – DARÁZS- vagy MÉHCSÍPÉS
Az a benyomásunk, hogy a közvetlen környezetünk állandóan kritizál bennünket, mintha folyamatosan „csipkelődnének” velünk. Valódi csípés esetén (méh, darázs) kiszabadul belőlünk mindaz a negatív érzés és gyűlölet, amelyei mások támadásai miatt felhalmoztunk magunkban. Keressük meg a számunkra legmegfelelőbb helyet a világban és vizsgáljuk meg, mit kell tennünk annak érdekében, hogy másoknak kevesebb okuk legyen az Ítélkezésre. Nem utolsósorban pedig, ne legyen olyan fontos, hogy mások mit gondolnak rólunk!

ALLERGIA – EPER
Az eperallergiát olyan frusztrációhoz köthetjük, amely a szeretetet és a szükségletként definiálható elementáris gyönyört (szexualitás, evés) ellentmondásként fogja fel. Ez az allergia egy olyan eseményből fakadhat, amelyet megéltünk, vagy meg akartunk élni, de nem volt rá lehetőség. Egyfajta gyűlölettel és bűntudattal párosuló frusztráció az, ami kiválthatja. Az eperallergia által kiváltott heves rohamok halállal fenyegető légzési elégtelenséghez is vezethetnek. A tüdők az életet jelképezik, így ezzel a rohammal nyilvánvalóvá válik, hogy az életünkben valamely létfontosságú szükséglet nem lett kielégítve. Tudomásul kell vennünk, hogy amikor táplálkozunk, alszunk, gyönyört vagy örömöt érzünk, azt a saját magunk iránt érzett szeretetből tesszük. Él kell fogadnunk, hogy mindegyikünknek megvan a saját személyisége a maga erényeivel és félelmeivel, és hogy minden lényben megtalálható az a bizonyos kis fényes szikra.

ALLERGIA – HAL, TENGER GYÜMÖLCSEI
A „halnak lenni” kifejezést olyan emberekre használják a francia nyelvben, akiket könnyen rá lehet szedni. így az allergia olyan jellegű frusztrációra utal, amelyet olyan élethelyzet következtében élhettünk meg, amelyben naivnak éreztük magunkat, amelyben rászedtek bennünket. El kell helyeznünk magunkat a világban, és tudatosítanunk kell magunkban: az élet tapasztalatok sorozata, amelyek azért vannak, hogy tanulhassunk belőlük. Minél inkább bízunk magunkban, és minél jobban átérezzük, felvállaljuk a saját felelősségünket, annál inkább el fog tompulni ez a kellemetlen érzés, és el fog tűnni az allergia.

ALLERGIA – KUTYÁK
Azt mondják, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Akkor hát, mi az oka annak, ha éppen a kutyákra vagyunk allergiásak? Melyik emberrel vagy a barátsággal kapcsolatos élethelyzet az, ami bosszant bennünket? Ha a kutyákra vagyunk allergiásak, lehetséges, hogy bizonyos agresszivitást, erőszakot élünk meg a barátsághoz kötődő szexualitással kapcsolatban. Talán azért érezzük rosszul magunkat, mert nem tudjuk pontosan meghatározni bensőnkben a barátság és a szeretet-szerelem helyét. Ez a rossz érzés dühöt vált ki belőlünk, amely allergia formájában jelenik meg. Jelöljük ki a barátság határvonalait, definiáljuk a fogalmat azért, hogy világosabbá válhasson pár olyan helyzet az életünkben, ami jelenleg még nem körvonalazódott elég tisztán. Tiszteljük magunkat a szükségleteinkkel, igényeinkkel és a választásainkkal együtt.

ALLERGIA – LOVAK
Az állatok közül a lovat mint szimbólumot a szexualitás ösztönös oldalával hozzák kapcsolatba. Mivel az ösztönt általában az első csakrához kötjük (farkcsont), a félelmet legjobban a következő mondat illusztrálhatja: „Túl alantas, állatias szexuális ösztönökkel rendelkezem.” Ez a gondolat egy erős és heves lóallergia formájában jelenhet meg. Talán azt gondoljuk, a szexualitás nem eléggé spirituális számunkra. A lelkünk mélyén vágyat érzünk a szexuális tapasztalatok megélésére, és szeretnénk az anyagba minél több spiritualitást vinni. Nyitottnak kell lennünk az új élményekre, amelyek segítségével még inkább megismerhetjük önmagunkat és kiteljesedhetünk.

ALLERGIA – MACSKÁK
A macska sokkal érzékenyebb a láthatatlan dolgokra, mint az emberek többsége. A macskaallergia többnyire a személyiség azon oldalával hozható kapcsolatba, amely képes „megérezni” dolgokat (női oldal vagy aspektus) anélkül, hogy ezekre a dolgokra konkrét bizonyítékaink lennének. Az intoleranciát pedig éppen azért éljük meg: nem tudjuk elfogadni azokat a megérzéseket, amelyekre nincs racionális bizonyítékunk. Világos hát, hogy a macska a női oldalt, szexualitást szimbolizálja, és minden, alapvetően női tulajdonságot: gyengédség, báj, szelídség. A betegség üzenete: e tulajdonságok valamelyikét nem toleráljuk, vagy valaki mással kapcsolatban, vagy saját magunkban.

ALLERGIA – MOGYORÓOLAJ, vagy VAJ
A földimogyoró-olaj vagy földimogyoróvaj fogyasztása olyan esemény emlékét aktiválja a memóriánkban, mely fiatal korunkban történt velünk, és elég kellemetlen volt. Talán olyan munkát végeztettek el velünk, amelyért nem járt megfelelő elismerés (anyagi vagy érzelmi), s ez feldühített bennünket, mert úgy éreztük, „földimogyoróért dolgoztunk…” Ha megpróbálunk rájönni arra, mi lehetett ez az esemény vagy élethelyzet, amelyben ilyen érzéseket éltünk meg, megváltoztathatjuk az érzelmi memóriánkat, és így javíthatunk a helyzeten. Tudatosan vegyük észre az életünk minden olyan szegmensét, amelyben úgy érezzük, támogatnak bennünket, segítenek nekünk – amelyben az élet viszonylag könnyű számunkra. Nagyítsuk fel ezt a kellemes érzést magunkban, hogy segítsen nekünk azoknak a nehézségeknek az ellensúlyozásában, amelyeket gyermekként éltünk át.

ALLERGIA – POR
A porról a kosz, a mocsok, a tisztátalanság jut eszünkbe. Ha allergiásak vagyunk a porra, akkor „mocskosnak” élünk meg bizonyos dolgokat az életünkben, és ez bizonytalanságot okoz. Általában a szexualitás az, amihez sokan így viszonyulnak. Ha porallergiánk van, mélyebben kellene foglalkoznunk saját önbecsülésünkkel. A „porból lettünk, porrá leszünk” szállóige is ábrázolja a haszontalanság érzését. Minden elértéktelenedik, minden elmúlik. Sokféle módon érezhetjük magunkat haszontalannak: tetteinkkel kapcsolatban (a múltban vagy a jelenben), anyagi téren, vagy akár lelkiekben. Ha a por nem vált ki belőlünk konkrét fizikai reakciót (tüsszögés, viszketés), előfordulhat, hogy frusztrációnk tisztaságmánia formájában jelentkezik – és a tisztaságmániát értsük valóban szélsőséges formában.
Fel kell tennünk magunknak a kérdést: valóban félünk attól, hogy mocskosak vagyunk, valóban tisztátalan dolognak érezzük a szexualitást?
Tanuljuk meg értékelni magunkat, és azt is értékesnek tekinteni, amit teszünk.

ALLERGIA – SZÉNANÁTHA
Ez az allergiafajta általában pollenérzékenységet jelent. A pollen (virágpor) a növények hímivarsejtje, mely a megtermékenyítés és a reprodukció szimbóluma.
Ez az allergia általában az orrot, a szemeket és az arcüregeket érinti, és megjelenése egy bizonyos élethelyzettel vagy régi emlékkel szembeni ellenállást jelez.
Előfordulhat, hogy tudat alatt elvetjük a szexualitás egy bizonyos formáját vagy annak bizonyos aspektusait – leginkább akkor, ha a szexualitással kapcsolatos érzéseink/elképzeléseink nem egyeznek a társadalom által elfogadott normákkal. Annyi azonban bizonyos, hogy elnyomunk magunkban egy helyzetet, ami nyomasztó érzésként telepedik ránk. Valami egyáltalán nincs ínyünkre, testünk fel is lázad ellene, de mégis megtesszük, hogy másoknak őrömet okozzunk.
Megváltoztatjuk a véleményünket mások hatására, készek vagyunk másokért bármire. Nehezen találjuk meg a helyünket a világban, mert nehezen mondunk bármire is nemet. Állandó bűntudat gyötör bennünket. A szénanátha egyfajta manipuláció. Manipuláljuk vele az embereket annak érdekében, hogy az történjen, amit mi szeretnénk. Ez a fajta allergia időszakos, hiszen a nyári hónapok kedveznek a szénanátha kialakulásának – jó kifogás arra, hogy ezekben a szép hónapokban kevesebbet kelljen tevékenykednünk.

Bizonyos embereknél azonban 7 évig is eltarthat.
Ideje mindezen gyorsan változtatni!
Tudatosítani kell magunkban, hogy a szénanátha eszközzé is válhat, amely lehetővé teszi, hogy elkerüljünk bizonyos helyzeteket /feladatokat /helyszíneket.
Mivel nem vagyunk képesek visszautasítani a dolgokat, így jó okunk/mentségünk van rá, hogy elkerüljük.

Fogadjuk el saját helyünket a világban, képzeljünk egy „fénybuborékot” magunk köré, és saját természetességünkkel, mesterkéltség nélkül nyissunk mások felé.
A szénanátha első megnyilvánulása néha olyan eseményhez köthető, amelyet valószínűleg igen heves érzelmi reakció kísért. Amikor az évnek ugyanaz az időszaka visszatér, erre emlékszünk, illetve inkább a testünk emlékezik, és újra megjelenik az allergia.
Fontos tehát, hogy tudatosítsuk ezt a bizonyos eseményt azért, hogy a betegséget létrehozó berögzült gondolatsémát meg tudjuk szüntetni: így nem lesz többet szükségünk a betegségre.
A szénanátha csak egy jel volt, hogy megtaláljuk a bajunk valódi okát. Szabadabbnak fogjuk érezni magunkat, uralni fogjuk életünk eseményeit.
Fogadjuk el mindazt, ami jó nekünk, még akkor is, ha az a szexualitás ismeretlen formáit jelenti. Minden lehetséges a szeretetben, szerelemben és a harmóniában.

ALLERGIA – TEJ, TEJTERMÉK
A tej az anyával való kapcsolatot és az evilági létünk első pillanatait jelképezi. Teljes értékű táplálék, mely az élet első heteiben minden, a fejlődésünkhöz szükséges tápanyagot képes biztosítani. Mivel ehhez a létfontosságú táplálékhoz az édesanyánkkal való szoros kontaktus révén juthatunk hozzá, azt a szeretetet szimbolizálja, amelyet az édesanyánktól kapunk. Így, ha frusztrált a kapcsolatunk a saját anyukánkkal (vagy az anyai szerepet betöltő személlyel), mert úgy érezzük, nem felel meg az anyai szerepnek, ez magyarázatot adhat arra, miért lettünk a tejre allergiásak. Zavarhat bennünket a ránk irányuló figyelem mennyisége vagy minősége, a minket érő kritika, amely a kapcsolatunkat kellemetlenné, diszharmonikussá teszi. Ha születésünk óta tejallergiánk van, meg kell vizsgálnunk azokat a félelmeket, amelyeket édesanyánk érezhetett akkor, amikor a szíve alatt hordott bennünket. Ezek a félelmek ránk is átragadhatnak, létrehozva bennünk az allergiát.

Anyukánk viselkedése a következő kérdést indíthatja el bennünk: „Hogyan viszonyul ő hozzánk? Az édesanyánknak érzi magát?” Fontos, hogy kettőnk kapcsolatát szeretettel elemezzük, és minél előbb harmóniába kerüljünk önmagunkkal, illetve az anya-gyermek kapcsolattal.

ALLERGIA – TOLL
Talán egy olyan helyzetre vagy személyre lettünk allergiásak, aki a földhöz kötöttség érzését kelti bennünk. Nem tudunk szárnyalni, képtelenek vagyunk szabadnak és boldognak érezni magunkat. Dühösek vagyunk, mert úgy érezzük, egy bizonyos élethelyzet és a boldog élethez szükséges szabadság közé ékelődtünk.

ASZTMA
Az asztma légzési rendellenesség, akár fulladásveszéllyel is járhat. Egy asztmatikus roham folyamán az immunrendszer olyan erősen reagál az allergén anyagokra, hogy a test légzését is akadályozza, ami olykor halálos kimenetelű lehet. Szükség van arra, hogy életet vegyek magamhoz (belégzés), azonban nem vagyok képes adni (kilégzés), ezért annyira pánikba esem (könnyen megy a belégzés, viszont nehezen a kilégzés), hogy a légzésem elégtelenné válik (minimális levegőt szabadítok fel).

Netán túlságosan ragaszkodom bizonyos emberekhez vagy dolgokhoz, amelyeket nem vagyok képes elengedni?
Vagy megfullaszt a düh, az agresszió, amelyet nem akarok megélni, olyannyira, hogy az már a torkomat szorongatja?
Esetleg félek, hogy valamiben, főleg szeretetben, hiányt fogok szenvedni?

Láthatjuk, hogy az asztma elsősorban egy fullasztó, torokszorongató érzéshez kötődik. Úgy érzem, torkon ragadtak, fulladozom, megfulladok egy szeretett lénytől, vagy egy helyzettől. Életteremet túl szűknek érzem. Esetleg vitában állok valakivel, és a konfrontálódás megmérgezi az életemet.
Arra használom az asztmát, hogy szeretetet, figyelmet, vagy érzelmi függőséget csikarjak ki másokból. Mivel az asztma hasonlatos az aszfixiához és az allergiához, lehetnek olyan érzéseim is, hogy korlátozott az életterem, mások elnyomnak engem, mások hatalma jóval az enyém felett áll.
Netán őrömet akarok szerezni, szinte a kifulladásig, ám közben bizonyos helyzeteket igen nagy lázadás kísér a bensőmben.

Az asztma tökéletes eszköz arra, hogy erősnek érezhessem magam, hogy mások manipulálásával elérjem mindazt, amit szeretnék. Emberként nem akarom saját határaimat megismerni, az önbizalmamat hirtelen aggodalom és szorongás váltja fel.
Nem tudom, hogyan kezeljem az érzéseimet, és nagyon magányosnak érzem magamat. Meg kell tanulnom megismerni saját gyengeségeimet és erősségeimet, hogy harmóniában élhessek, és értékelhessem az életemet.

A többiek mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megmentsenek engem!
Gyenge embernek tűnök, akinek sok szeretetre van szüksége, viszont még nem áll készen arra, hogy szeretetet adjon – akár egy gyermek, aki azért sir, hogy igényeit kielégítsék, viszont még nem tanult meg magán kívül másokra is figyelni.

Az élet egy egyensúlyban lévő, állandó adok-kapok. Az asztma egy múltbeli félelemhez, fullasztó szeretetnek megélt érzelemhez (főleg anyai szeretetre gondolunk), vagy egy kora gyermekkori elfojtott érzelemhez köthető.
Ez lehet egy olyan jellegű félelem is, amely a születés utáni első lélegzetvételhez köthető, amikor a gyermek úgy érezte (tudat alatt), hogy fulladozik, hogy megijesztették. Így a légzés a független, önálló életet szimbolizálja, az egyéniséget, hogy képes vagyok magamtól levegőt venni.

Az asztmás ember nem képes független lenni, hogy a saját életét élje. Elhanyagoltnak érzi magát, nehezen válik le a szüleiről (anyával vagy házastárssal szemben tanúsított hátráltató függőség). Nem tudja elképzelni, hogy eltávolodjon ettől a lágy és megnyugtató képtől (az anya), hogy megházasodjon, vagy lázadás nélkül végignézze, ahogy a szülei elválnak! Nagyon dühös, megőrül a bosszúságtól, és rátör az asztmatikus roham.

Feladat: megfigyelem, hogy visszatér-e periodikusan a rosszullét, és változtatok a mentális programozásomon. Most végre kézbe veszem az életemet, nagylelkűen, és nyugodtan adok, minden erőlködés nélkül. Alázattal beismerem, hogy mi az, amin képes vagyok változtatni, még akkor is, ha ez kevésnek tűnik, és elsősorban elfogadom, hogy szeretettel kell nyitnom a világra, és dolgozom az interiorizációs folyamaton, amelyre valójában nagy szükségem van. Minden a legjobban fog alakulni az életemben. Elégedett leszek, szeretettel, gyengédséggel leszek körülvéve, és légzésem normális, kiegyensúlyozott lesz. Megtanulom szeretni magam és az életet.

ASZTMÁS CSECSEMŐ
A csecsemő asztmatikus megbetegedése még gyakoribb, mint a felnőttkori asztma. A kisbaba már fejlődésének ebben a stádiumában is ellenérzést táplál az ittléttel, az élettel kapcsolatban. Jó, ha szavakkal vagy gondolatban, nyitott szívvel elmondjuk neki, mennyire szeretjük, és figyelünk arra, hogy mindent megadjunk neki, amire csak szüksége van.

BŐR – VISZKETÉS
A viszketés a bőrt, az emberi test legkiterjedtebb érzékszervét érinti. A viszketés mindig irritációt jelent. Valami, ami a bőröm alá hatol, egy bizonyos helyen vagy belülről irritál engem. Bosszúságot érzek a kielégítetlen vágyaim, igényeim miatt, és türelmetlenné válok, ezért vég nélkül vakaródzom. Ügy érzem, a dolgok nem történnek elég gyorsan, pedig az élet erre sarkall. Ennek következményeképpen bizonytalanságot és lelkifurdalást érzek. Mit kell tennem, hogy változtassak ezen az állapoton? Először is felismerem az irritáció okát. Apámhoz, anyámhoz vagy egy általam szeretett emberhez kapcsolódik? Ez egy olyan helyzet, amit belülről akarok megváltoztatni? Ha az irritáció az egész lest területén általánossá válik, akkor ez az egész lényemet érinti. Ha ez a kellemetlenség egy bizonyos helyet érint, akkor az érintett testrész szerint kell megtalálnom a választ. Bármely is legyen az ok, elfogadom azt, mivel tudom, hogy csak hasznos lehet számomra a válasz megtalálása. Nem kell többé elmenekülnöm az általam megélt dolgok elől, és akkor a viszketés is elmúlik majd.

Csodaszép napokat kívánok!
Namaste: ASTÁ

Források:
Forrás – Könyv: Jacques Martel – Lelki eredetű betegségek lexikona

Acél Strähle Ágnes/ASTÁ

életsegítő, tisztánlátó médium, tarot, doTERRA (független) terméktanácsadó, a Lélek Iskolája alapítója

EGYÉNI SEGÍTÉS telefonon és interneten is!
Facebook: ASTÁ – Acél Strähle Ágnes | E-mail: asta@namasta.hu | Skype: acel.agnes
Weboldal: namasta.hu | Webshop: astabolt.hu | Hírlevél feliratkozás!

További cikkek – Szeptember

Szeptemberi segítők

Szeptember – Szent Mihály hava – Őszelő – Földanya hava. Szeptember hónapunk segítője Mihály arkangyal: Legfőbb célja megszabadítani a Földet és annak lakóit a félelemből eredő mérgektől…

A gyomor gyógyító ásványai

ACHÁT: Gyógyítja a gyomort, méhet, szemet, tisztítja a nyirokrendszert és a hasnyálmirigyet. Hasra téve vagy elixírként fogyasztva serkenti az emésztést és enyhíti a gyomorhurutot…

Gyomorproblémák jelzései a testünkön

Az orca területén egészen az oldalsó állcsont vonaláig megjelenő pattanások emésztési zavarokra, a belek és a gyomor nem megfelelő működésére vagy túlterheltségére utalnak. Ilyenkor javasolt kerülni a feldolgozott élelmiszereket…

Gyomorproblémák Lelki Okai

A gyomor fogadja be és emészti meg az elfogyasztott táplálékot, így testem hozzájut az egészségéhez élethez szükséges vitaminokhoz, fehérjékhez, szénhidrátokhoz és rostokhoz. Agyunknak is van tápláléka…

Illóolajos – Iskolakezdés – KONCENTRÁCIÓ

Elkezdődik az iskola, a munkába állás és igyekezés időszaka, nagyon jó a koncentrációra az INTUNE olaj ami kenhető és a jó illat mellett még a bőrödet is kényezteti. Hogyan tanuljunk könnyebben a gyermekeinkkel?

A gyomor gyógynövényei

A régi füvészkönyvek úgy emlegetik a cickafarkot mint ami az összes betegséget gyógyítja. Gyomorvérzés, erős gyomorégés vagy gyomornyomás esetén gyors javulást hoz a cickafarktea…

Praktikus tippek és tanácsok allergiásoknak

Próbáljunk kiegyensúlyozottan, mértékletesen élni a természet hullámain, nem beteggé enni magunkat, gondoskodni az energetizáló mozgásról, pihenésről, lazításról, kikapcsolódásról.

Fókuszban ŐSZ és ezáltal az ősz típusú hölgyek…

Ékszerekben természetesen az aranyos árnyalatúak vagy az éppen viselt ruhadarabokhoz illő ásvány ékszerek passzolnak tökéletesen hozzájuk, de bátran választhatnak a fából készült kiegészítők közül is!

Ajurvéda szerint a Szeptember

A világon két olyan anyagot találtak eddig a kutatások során, amelyekben van olyan enzim, ami képes újra éleszteni a gyomrunk nyálkahártyáját, és akár a felsebzett, felfekélyesedett területeket is képes begyógyítani…

Az ŐSZ illóolajai

Az ősz az elmúlás évszaka, ahogy romlik az idő és rövidülnek a nappalok, néha napsütéses, néha kicsit szomorkás, néha lehangoló. A illóolajok ideálisak arra, hogy segítsenek a hangulat-ingadozásainkban vagy csak egyszerűen feldobják a napunkat…

Allergia az Ájurvéda szerint

Az allergia az Ájurvéda szerint egy Pitta-Kapha, azaz egy Tűz- Víz tünet együttes. A szervezetünk túlműködik (tűz) egy irritánssal szemben és elkezd többlet vizet termelni, hogy kitisztítsa magából azt, amire túlreagál.

Miért színesek ősszel a fák levelei?

Ősszel, a télhez közeledve látványos változáson mennek át a fák, leveleik a lombhullatás előtt gyönyörű színekben pompáznak. Ezek a színek a levelek öregedésének melléktermékei és a természet biokémiai játékai.

Sütőtökös Túrógombóc

A sütőtököt feldaraboljuk és a sütőben 200 fokon kb.40 perc alatt készre sütjük, majd amikor kihűlt, kikanalazzuk a húsát, és a túróval pépesre keverjük, beletesszük a zablisztet…